Idősellátás, avagy a harmadik kor orvosi szemmel

A hazai idősgondozás tarthatatlan állapotáról és a franciaországi követendő példáról ír dr. Menyhárt Miklós, Győr-Moson-Sopron megyei háziorvos és egyetemi oktató.

Hét évig dolgoztam és éltem életvitelszerűen Franciaországban, ahol egy 232 ágyas geriátriai osztály koordinátor-orvosa, és egy 20 ágyas, speciális Alzheimer-egység vezetője voltam. Ekkoriban döbbentem rá, hogy a mai kor egyik legnagyobb kihívása az idősödő lakosságot érintő demencia. Azon túl, hogy a következőkben összehasonlítom a hazánkban és Franciaországban tapasztalt állapotokat, igyekszem megoldási javaslatokat is bemutatni.

Először is tegyük tisztába, hogy milyen különbségek vannak a magyar és a frankofón terület nyugdíjasai között. Míg nálunk elöregedő és fogyó népességről beszélhetünk, addig Franciaországban is növekszik az idősek aránya, ám nincs ekkora mértékű népességfogyás. A hazánkban észlelhető szociális és anyagi bizonytalanság egyre fogyatkozó családokat termel, míg a franciáknál családi háttérrel valósulhat meg az önálló életmódhoz való ragaszkodás. Természetesen ellenben Magyarországgal, Franciaországban nem a növekvő rászorultság, a háttér nélküli szociális bizonytalanság áll fenn, hanem egy stabil állami szociális háló, kiegészítő biztosításokkal. Mindezekben nem tapasztalható olyan nagymértékű regionális különbözőség sem, mint itthon.

További különbség figyelhető meg az esélyszóródásban és a kockázatnövekedésben, avagy az itthon tapasztalható kilátástalanságban. Ezzel szemben kint mindinkább előtérbe kerül az egészség és az életminőség kérdése az öregedéssel kapcsolatban az időskorban. Ami mindkét országban azonos, az az, hogy az idősödők és az idősek egészségügyi, valamint szociális ellátásnak költségei soha nem látott mértékekben, rohamosan nőnek. Szomorú, de azon túl, hogy még a születéskori várható élettartam között is évtizednyi a különbség figyelhető meg a két ország között, Magyarországon az időseket érintő egészségügyi- és szociálpolitikára is a folyamatos megszorítások jellemzőek, míg Franciaország mindinkább az „egészséges és sikeres” öregedést preferálja, és elismeri, hogy a megelőző idősorvoslás nem csupán az életkilátásokat növeli, hanem még gazdaságilag is megtérül.

Család kontra állam

A Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció részleteiről Nyitrai Imre helyettes államtitkár korábban azt mondta, hogy a civil kezdeményezés alapján született koncepció kiindulópontja a fenntarthatóság, és a tervezhetőséggel, valamint az előzmények és a szakma figyelembevételével végül megszülethet a szociális ágazat közép- és hosszú távú stratégiája is. Kitért arra is, hogy a koncepció az egyén és a család elsődleges felelősségét, valamint az állam másodlagos, ám közvetlen szerepvállalását hangsúlyozza, így a közösségi segítő, illetve önkéntes jelzőrendszer fontos is része lenne az új rendszernek.

Ezáltal a kórházi struktúrát elkezdték átalakítani, majd a szociális ellátást kiadták, mondván ezzel is legyen olcsóbb az egészségügyi ellátás. Én viszont mindezt úgy értékelem, hogy az állam egyre inkább szabadulni akar a nagy anyagi és társadalmi, Nyugat-Európában is megoldandó kihívást jelentő problémától, és azt inkább a családokra hárítja azt.

Ellentétben a szociális és egészségügyi szolgáltatások és ellátások teljes elkülönítésével, valamint az egészségügyben tervezett kancellári rendszerrel és a teljes központosítással, a fentiek alapján egyértelműnek tűnik számomra, hogy a népesség struktúrájának megváltozásával kikerülhetetlen egy új szemléletű szociális és egészségügyi koncepció kialakítása.

Teljes szemléletváltás az ellátásban

Úgy gondolom, a Nyugat-Európában már több helyen is működő medico-szociális ellátási szemlélet kialakítása fogja csak megoldani a jövő nemzedékek egészségügyi-szociális problémáit, melynek lényege, hogy az aktív és krónikus ellátáson belül, minden kórházban ki kellene alakítani geriátriai osztályokat. Megjegyzem, az új rendszer nem ágyakról és dolgozókról szólna, hanem a feladatokhoz társított kompetenciákról.

A geriátriai osztályok korspecifikusan (lásd: vannak csecsemő és gyermekosztályok is) tudnák ellátni az aktív kórházi kezelés és rehabilitáció után szükségessé váló idős betegeket addig, amíg betegségük egyensúlyba nem kerül. Így szűnhetne meg az a jelenlegi helyzet, amikor is a kórházból „kidobott” idős beteg, gyakorlatilag ellátás nélkül a családjára marad.

A geriátriai osztályok keretein belül lehetőség volna nappali kórház, illetve mozgó geriátriai teamek létrehozására is, amelyek a szociális ellátást és a háziorvosi alapellátást is segítenék. Az Alzheimer-részlegek és demenciacentrumok kialakításával pedig megszervezhető lenne a demens betegek korszerű és gazdaságosabb ellátása is. Ezen osztályok orvosigénye, szakképzett nővérigénye is sokkal alacsonyabb az aktív osztályokénál, mert itt a szakképzett nővérek helyett a mellettük dolgozó segédnővéri személyzet létszámát kellene magasabban tartani. Ez a rendszer továbbá megoldaná azt a problémát is, hogy a szociális szférában dolgozó, egyébként legalacsonyabb bérezésű ápolók és segédápolók is az egészségügyben kapott bért kaphassák.

Mindezek mellett a kórházból kikerülő betegek esetén a házi ápolási szolgálat és a jelenlegi önkormányzati, alapítványi és magántulajdonban lévő szociális intézmények a továbbiakban is ellátnák feladataikat.

Új alapok szükségesek

Véleményem szerint az idősellátást új alapokra helyező kormányprogramra volna szükség. Ezt akár elnevezhetnénk úgy is, hogy „Szolidaritási kormányprogram az idős és ellátásra szoruló (=dependens) emberekért”, vagy úgy, hogy „Idősbarát nemzeti program”. Az lenne a lényege, hogy a program ne hagyja a 75 év felettieket magukra, ne csak egy-egy alkalmas adományosztást szolgáljon, viszont egész politikai cikluson át tartson, és kapcsolódon össze a kórházi struktúra átalakításával, valamint a finanszírozási változtatásokkal. Személy szerint nekem a kiegészítő biztosítók szerepe tűnik a legpraktikusabbnak e célra, különösen a franciaországi tapasztalataim alapján.

Ugyanakkor nem mehetünk el amellett sem, hogy mindezekhez a változtatásokhoz a társadalom szemléletének gyökeres változására is szükség van, mert az emberek elég hiányos ismeretekkel rendelkeznek az életkori problémákról, és ez igaz magukra az idősekre, valamint a velük találkozó személyzet tagjaira is, legyen szó az eltérő kezelési igényekről és lehetőségekről, vagy a szűrővizsgálatok és a prevenció szükséges voltáról. Ugyanis a betegek és az ellátószemélyzet hiányos tudásának, a szervezettség és a koordináció problémáinak, valamint szűkös erőforrásoknak köszönhető az is, hogy az idősek egy része nem jut megfelelő időben ellátáshoz, és növelik az egyébként még elkerülhető halálozások számát.

Meglátásom szerint arra van szükség, hogy az egészségkultúra az oktatással és felvilágosítással már egészen az óvodától kezdve jelen legyen az életünkben, így széleskörűen megismertetve az időskori betegségek, mint például a demenciában érintettek szemléletét a társadalommal. Ezt a lakosság teljes vertikumában el kellene kezdeni, példaként pedig ott van az Alzheimer Café magyarországi meghonosítása.

Az ilyesfajta szemléletváltáshoz persze stabilabb egzisztenciális háttér is szükségeltetik. A magyar időskorúak között, a hetven évnél idősebbek jövedelmük csaknem 75-80 százalékát, de még a 60-69 évesek is 66 százalékát költik el élelmiszerre, rezsire és egészségügyre. Ezzel szemben a francia szépkorúak (vagy ahogy ők mondják, a harmadik kort élők) biztos vásárlóerőnek számítanak a tartós fogyasztási cikkekben is, valamint ragaszkodnak az egészséges étrendhez, illetve fogyatékkal élve is mobilisak tudnak lenni, és speciális igényeikre kész iparág épült ki a szállítástól kezdve az élelmiszerpiacon át az életminőség-javító segédeszközökig.

Ezzel az összehasonlítással természetesen nem azt akarom megmondani, hogy holnap mit vezessünk be Magyarországon, hanem arra kívánok rávilágítani, hogy más lehetőségek is vannak korunk egyik nagy kihívásának leküzdésére, a harmadik kort élők körülményeinek javítására.

dr. Menyhárt Miklós

 

 

2 című bejegyzés “Idősellátás, avagy a harmadik kor orvosi szemmel” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Nagyon fontos lenne a szemlélet váltás.Állami támogatás mert előbb utóbb mindenkit érint.A méltóságteljes idős kórt minden ember megérdemelné.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s